Évadnyitó kiállítás Pákozdon
Kiállításmegnyitóval köszöntötték a tavaszt a pákozdi katonai emlékparkban március 10-én, szombaton. A katonafestők alkotásait dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő, Székesfehérvár polgármestere méltatta. A rendezvényen részt vett Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is.
Köszöntőjében Görög István nyugállományú ezredes (képünkön), a Katonai Emlékpark Pákozd (KEMPP) ügyvezetője elmondta: az emlékpark, amelyet idén nemzeti emlékhellyé nyilvánítottak, idén kezdi meg működésének harmadik évét, így a katonafestők alkotásainak bemutatója egyben a további színes programok elindítója is.
Az ügyvezető hozzátette: az elmúlt évek sikerének köszönhetően a most megnyitott évadban is lesz hadapródiskola, több rendhagyó történelemóra, valamint a „Hazafiság Iskolája” elnevezésű programot is megrendezik.
Szemléltetve a honvédelem és a művészet kapcsolatát, az egyik festő, Várkonyi Gábor nyugállományú alezredes „Örök tisztelet”című alkotását ajándékozta a Honvédség és a Társadalom Baráti Körnek, hogy az az emlékparkban kiállítva mindig emlékeztessen a mindenkori magyar katonákra.
A megnyitót követően dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Domján László vezérőrnagy bemutatták a „Mi a NATO?” című kiadványt, amely hiánypótló könyvként ismerteti a katonai szervezet múltját, jelenét és jövőjét.
A rendezvény az emlékparkban tett körsétával ért véget.
Fotó: Galovtsik Gábor
Képek
Cikk
Vissza...
|